Olvasási idő: ~ 7perc
Számtalanszor hallottuk már azt, hogy „ami a másik emberben nem tetszik neked, azzal neked bizony dolgod van és magadban kell keresni annak okát”. Már afféle trendi ezo-spiri mondássá nőtte ki magát, mint az is, hogy minden és mindenki tükör számunkra. A tegnapi nap ismét nagyon tanulságos volt számomra, és úgy vélem, mások számára is. Egyetlen ilyen metafizikai szálka képes bizony mindnyájunknak elég tanulnivalót adni, amennyiben kellően nyitottak vagyunk rá, és képesek vagyunk némi önvizsgálatra is. Ma erről szeretnék picit neked szólni abban bízva, hogy van erről még értelme beszélni, és hasznos lesz számodra is.
Tudom, hogy mára már sokan eljutottak oda, hogy szinte tudatosan fürkészik magukat, hogy a külső ingerekre adott belső válaszaik, reakcióik egyensúlyban vannak-e a Szellem, a Lélek finom hangjával, vagy netán olyan erejű rezgést váltanak ezek ki belőlük, melynek tudatalattiba süllyedt emléksúly lehet az oka. De nem vagyunk egyformák... hála az égnek. És sokan beleesünk még ezekbe a „csapdákba” annak ellenére, hogy elvileg tudjuk, hogy mi az. Viszont mi sem tiszteletre méltóbb és példásabb dolog, mint amikor valaki be meri ismerni, hogy hibázott, és önvizsgálatot tart. Mert felismeri, hogy valóban a szálka az Ő szemében van, és nem abban, aki látszólag böki a szemét.
Nem kívánom bő lére ereszteni mondandómat, ezért bele is vágok a közepébe... egy jó nagy szálkát, hogy elmondjam, én személy szerint miben látom ennek a dolognak a lényegét, magyarázatát.
Minden tudat alatt létező, avagy oda lementődött érzelmi és/vagy gondolati kilengésünk visszaköszön valóságunkban ilyen vagy olyan formában... erre mérget lehet venni. Viszont mérget termelni emiatt igazán nem kéne, mert csak még több energiát tolunk egy adott esemény típusba, egy forgatókönyvbe, ami ezáltal még erősebb formát fog ölteni a következő alkalommal.
Rengeteg ember küzd ma akár bevallottan, akár elnyomva magában, különféle komplexusokkal (kishitűség, ilyen-olyan félelem, „nem vagyok elég jó, elég tehetséges” és a többi), sértettséggel, irigységgel és sajnos azzal, hogy önmagukat ELFOGADNI, ÉRTÉKELNI, és ami legfontosabb... SZERETNI tudják. Én sem vagyok kivétel természetesen, az én emberi lényemnek is megvan a maga batyuja, bár néhányan azt képzelik, hogy én „gondtalan boldogságban” élek. Hát ez a feltételezés nem állhatna távolabb a valóságtól, főleg a „gondtalan” része, és ezt mindenki tudja, aki azt az utat járja, amit én. És ez nem panaszkodás akart lenni. Hidd el, én is azon munkálkodom, hogy másképp legyen... és másképp is lesz.
Amennyiben nem ismerjük fel azokat a tüneteket magunkban, melyek a világunkhoz, valóságunkhoz és benne minden létezőhöz való hozzáállásunkat tükrözik, azaz nem tanulunk meg kellőképpen olvasni Életünk kivetülő könyvéből, avagy a matériában megjelenő tükörvilágunk tükröződéseiből, akkor bizony évekre, évtizedekre elfátyolozzuk magunk elől is ezek létét. Ezáltal természetesen egyre több olyan helyzetben találjuk magunkat, ami SZÁLKA LESZ SZEMÜNKBEN... és hidd el... egyre jobban fog szúrni és fájni, különösen, hogy mindig a másik embert fogjuk ezért hibáztatni, ítélni, utálni és a többi.
Pont annyira fogja szúrni a szemedet, amekkora erősséggel az adott probléma BENNED, azaz tudatalattidban jelen van. Pontosan azért vonzod be az olyan helyzeteket, lelkeket az életedbe, mert DOLGOD van MAGaddal abban a kérdésben, ami „kiveri nálad a biztosítékot”, ami a szemedet szúrja. Az, hogy a másik személy miért viselkedik, miért nyilvánul meg úgy, ahogy, AZ NEM A TE DOLGOD! Az már az ő maga sara, és azzal meg neki van dolga, ha egyáltalán az ő oldaláról nézve az probléma. Ezt jelenti az a nagyszerű mondásunk is, hogy...
MINDENKI A SAJÁT PORTÁJÁN SÖPÖRJÖN!
Hiszen a világ, az emberiség, a kollektív tudat csakis így tisztulhat meg. Vagy tévednék? És itt most megint nem kell ám a ló másik oldalára átesni, és folyton elemezni magunkat, és ebbe belebolondulni, vagy épp emiatt mindent és mindenkit elfogadni, még ha ÉLETellenes, Természetellenes, EMBERellenes megnyilvánulásokat is produkál. Erről szó sincs, bár az ezo-spiri agymosás pont erről szól, hogy még a halálos kórt is öleld át feltétel nélküli liberális szeretettel.
Tudod, miről szól ez az egész inkább?
Szerintem arról, hogy álljunk le mások kritizálásával, elítélésével, megbélyegzésével, és inkább magunkban „turkáljunk”, hogy rájöjjünk, miért nem tudjuk az EGY Szellem azon aspektusát elfogadni, ami a másikon keresztül árad be a valóságunkba. Mitől lenget ki engem ő az origó, nyugvó pontomból? Miért reagálok egyáltalán? Hogy újabb és újabb események köszönjenek vissza a valóságomban és ebbéli hozzáállásomat tükrözzék? De ettől még éber marad a tudatos vagy tudati világosságra törekvő ember és felismeri azt a megnyilvánulást, mely bomlaszt, meghalaszt, pusztít, hiszen SZÍVében ott lángol az ÉLET KÓDJA!
Úgyhogy, amikor legközelebb valamitől megy felfele a pumpád, emlékezz, hogy lélekezz mélyeket és lásd meg, értsd meg, mi lehet BENNED az, ami ezt kiváltja, hogy ilyen erős reakció merül fel ott belül... és halkan köszönd meg a másiknak, hogy megmutatta neked ezt a lementett és évekig, évtizedekig erősített érzelmi-gondolati kilengésedet. Igen, tükröt mutat neked a másik, mert a szem nem látja önmagát, kizárólag, ha tükörbe néz.
De miért a tükröt bántanád, ítélnéd azért, amit mutat neked. Érted? Érzed? Várj pár másodpercet ilyen helyzetben, mielőbb reagálnál és játsszd le ezt magadban. Hidd el... a csoda meg fog történni, és más színben fogod embertársaidat, élethelyzeteidet is látni... és azt hiszem... akkor már megérte. De döntsd el ezt te. Milyen embereket, helyzeteket szeretnél megélni? Hát akkor állj úgy hozzá az élethez, a világodhoz, a benne lakókhoz, és minden élőhöz, hogy pontosan azt is kaphasd.
Ide kapcsolódóan ajánlom a Világom tükre, Tükröm világa című posztomat!
Szeretettel,
Képes Tamás (Inspirátor)
