Tudatbúvár

Mi van a levegőben?

Avagy gondolatok egy láthatatlan információ óceánról

2017. május 18. - Képes Tamás

levego.jpg

Sokat mondjuk sejtelmesen, hogy „Valami van a levegőben” és nem is gondolnánk talán, hogy mennyire közel járunk ekkor az igazsághoz. Szerintem, ha az embereket megkérdeznénk arról, hogy mi a levegő, egy részük (talán nagy részük, de ez csak saját becslés) azt mondaná, hogy „semmi, hát levegő”. Hogy ez a levegő, amit beLÉLEKzünk mennyire NEM SEMMI, arról szeretnék ma neked feltárni néhány gondolatomat, elmélkedéseim eddigi gyümölcsét. Jó étvágyat hozzá!

Kezdhetném persze ott, hogy a Levegő elem maga a Tűz és a Víz elemekből származó (elvileg) harmadik elem, mely épp ezért lehet forró és hideg, száraz és nedves, ugye attól függően, hogy melyik elem milyen arányban van jelen benne és milyen minőségű. A Levegő elem hivatott egyébként a Tűz és Víz elemet kordában tartani, szabályozni, hogy egyfajta egyensúlyt képezzen, amennyire ez az elem tökéletesen működik és tökéletes formában van jelen az adott megnyilvánulóban, legyen az egy atom, egy földi régió, vagy akár egy ember... ugyanis természetesen MI is ezen elemekből épülünk fel. De most félre téve a teremtés mágiáját (már amennyire lehet), nézzük meg sokkal emberibb és talán mindenki számára világosabb szinten, hogy mi van a levegőben.

Az szerintem már sokunknak világos, hogy a LÉLEKzet azért több, mint azt általában az emberek sejtik. Erről egyébként már írtam egy posztot „A LÉLEKzet titka” címmel, amit melegen ajánlok természetesen. Az is vélhetően tiszta, hogy minden kilégzéskor visszaadunk valamit a levegőnek, mégpedig egy energia lenyomatot, mellyel megpecsételjük a kilélegzett információ halmazt. És pont erről van szó egyébként, hogy mi is van a levegőben, illetve mi is maga a levegő. Véleményem szerint a levegő nem más, mint egy óriási információs rendszer, egy információ illetve energia óceán, ami folyamatosan befolyásol bennünket és mi is visszahatunk rá. Továbbá, szerintem a levegő igazából a VÍZ finomabb halmazállapota is egyben, hiszen behálózza, átjárja a víz mindenütt, ahol a Víz elem persze bizonyos arányban jelen van benne. A sivatagos, szárazság sújtotta területeken nyilván a Tűz elem tombol inkább.

Azt is sikerült már felismernem, megértenem (és ez most nem valami „hú, de ügyes vagy és bölcs” típusú mondat akart lenni... „Hát akkor meg miért így írtad?” lehetne a következő gondolat, nos, nem tervezem a posztjaimat, nem csiszolgatom, nem hosszas kutatások eredményei, hanem ahogy tör elő belőlem, Forrásomból, én úgy igyekszem kiírni MAGomból a lehető legkevesebb elme-színezékkel megtöltve. Ezért kérlek, láss túl a szavakon, hogy a lényeg, az üzenet átüssön rajtuk)... tehát... úgy vettem észre, és ennek nemrégiben egy elismert mágus könyvében olvasottak is igazolását adták, hogy gondolatainkkal, azaz Tudatunkkal képesek vagyunk hatni a levegő energetikájára. Magyarul, olyan töltést vesz fel körülöttünk a levegő, amilyen gondolatokkal azt tápláljuk. Ez úgy vélem, hogy olyan „körben” azaz inkább gömbben korlátozódik, amennyire éppen tudatunk ki van terjesztve, vagy elménk korlátai által összehúzódva.

Ha elfogadjuk, hogy gondolataink hasonrezgésű gondolati formákat vonzanak... na, de most itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen már a gondolatainkat is vonzzuk inkább, mintsem mi magunk teremtjük, ahogy én látom... és ez pedig a jelenlegi hangoltságunktól függ, és hogy mire állítjuk figyelmünk fókuszát. A lényeg tehát, hogy szerintem a levegő úgy alakul körülöttünk és testünktől távolodva, hogy visszatükrözi gondolataink és érzelmeink spektrumát, ami által ugye folyamatosan vonzunk be ebből az információs óceánból mindenféle gondolatokat, gondolati formákat, melyek aztán körbe vesznek bennünket. Nyilván mivel az ember folyton változtatgatja fókuszát, gondolatait, ezért a levegő folyton cserélődik, mozgásba lép és ilyen-olyan energiával telítődik meg körülöttünk.

levego5.jpg

Persze vannak, akik folyton egy súlyos gondon, problémán, betegségen járatják elméjüket, vannak akik aljas, gonosz, ártó gondolatokon. Amikor egy ilyen ember jelenik meg egy térben velünk, gyakran mondjuk, hogy „megfagyott a levegő”. Érted már miért? Mert az az ember olyan erővel energizálja a levegőt gondolataival, érzelmeivel, hogy elnyomja az ott levők energiáit és ez egy hűs érzéssel telíti meg őket az alacsony rezgésszám miatt. Mennyire egyszerű és értelmes minden, ugye? Ennek ellentettje, amikor valaki olyan csodálatos energiát sugároz magából, hogy minden jelenlévő töltődik a környezetében, vagy akár meg is gyógyul. Nem igazán mindegy tehát.

De mi történik, amikor változik egy-egy ember hangoltsága/hangulata, gondolatainak frekvenciája, hiszen ez elvileg akkor fizikailag is befolyásolja a levegő töltését, energetikáját, nem? Nos, szerintem ez pontosan az (egyik) alapja a levegő áramlásának, és itt akkor most nem veszem bele a többi élőlény, földi megnyilvánulás (hegyek, völgyek, folyók, sivatagok, stb) befolyását, csak az emberét. Mi van, ha egy egész csoportosulás, gyülekezet, egy városnyi, egy országnyi emberben dúlnak a gondolatok, érzelmek? Mi van, ha vannak köztük, akik pont ellentétes pólusú gondolatokat, érzelmeket táplálnak? Érthető már a szél, szélvihar, tornádó jelensége? Az erdőtüzek, árvizek jelensége? Hát ezek talán nem a túláradó TŰZ és VÍZ elemek megnyilvánításaitól keletkeznek.

levego6.jpg

Amikor LÉLEKzünk, felelősségünk van a világunk iránt, hiszen NEM MINDEGY, hogy miféle energia lenyomatot adunk vissza a „közösbe”!

Persze azt is mondhatnád, hogy ha nem lenne ember a Földön, akkor is lenne légmozgás, árvíz, szélvihar és a többi. Igen, hogyne. Hiszen akkor más megnyilvánulásokon keresztül jelennének meg a fő elemek és azok arányainak, változásainak „csatái”. Viszont lehet, hogy az ember az egyetlen olyan lény itt, aki TUDATOSAN befolyásolhatná ezen folyamatokat a kellő tudás elsajátításával, gyakorlásával. Mindnyájan összefüggünk itt és most... és nem csak a "levegőbe beszélek". Kérdés, hogy ki szeretne tiszta levegőt szívni, és hogy képesek vagyunk-e tudatosságunkkal azt valóban megteremteni.

Mi lenne, ha minden nap csak néhány percet arra szánnánk, hogy TUDATOSAN SZERetettel, tudati világossággal, tisztasággal, felemelő érzésekkel és gondolatokkal teli hangoltsággal LÉLEKeznénk BE és KI, hogy ezzel is tehessünk világunkért, EGYmásért? Mi tart vissza? Ki tart vissza ettől? Szerinted változna saját életed, valóságod is esetleg ettől? Hát akkor?

L É L E K E Z Z !

levego4.jpg

 

Szeretettel,

Képes Tamás (Inspirátor)

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr2712512947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása