Olvasási idő: ~ 19perc

Szeretnélek beavatni abba az intim kapcsolatba, annak rejtelmeibe, amit a Teremtészettel, a Forrással folytatott párbeszédeim, a tőle kapott tanítások jelentenek számomra. Elmesélem, hogyan kerültem ilyen viszonyba az általam legnagyobb mesternek vélt Teremtővel, a Kozmikus Tudattal, a MindÉNsÉg formaöltése mögötti erővel, a végtelen tudással, melynek KÉPmásaiként, avagy tudati fókuszaiként itt élünk most a Földön (elvileg)… legalábbis, ahogy én nevezem azt a Forrást emberként, ahonnan áramlani látszik ez a tudati VILÁGosság. Vannak, akikhez entitások, angyalok, lények, asztrális gondolatformák “beszélnek”. Biztos úgy van, nem vitatom. Nekem soha ilyen lény nem jelentkezett be, ezért csak abban hihetek, hogy ismereteim, gondolataim forrása a LÉTezés Forrása MAGa.

Hogy ez a “viszony”, avagy kapcsolat miért is fontos? Nos, először is azért, mert elengedhetetlen a tudat fejlődéséhez, tágulásához, az ÖnÍzMerethez (önismerethez)… véleményem szerint. Számomra egyébként is EZ az élet, a létezés értelme. Nem beszélve arról, hogy milyen csodákat élhet meg az ember napi szinten, milyen varázslatos felismeréseket tapasztalhat akár minden pillanatban, ahogy az Univerzális Törvények, Igazságok, az Abszolút és Transzcendens dimenziók feltárulnak a megtisztított lencsén, a felszabadított elmén keresztül, individualizált Tudatparányunk előtt, amint betekintünk a fizikai síkra, a földi világunkba és emberként visszanézünk, hogy szemezzünk MAGunkkal… a Teremtő Tudattal. Amikor az emberbe süllyedt tudatrészünk szembenéz Önmag(j)ával és az anyagvilág korlátain, illúzióin, fátylain túl felismeri benne a Forrását, akkor összekapcsolódik a végtelennel, a MindÉNsÉget Teremtő Tudattal. Ilyenkor egy pillanatra Univerzummá válik maga, ami egy leírhatatlan érzés.

Engedd meg, hogy elmeséljem, hogy én ezt az egészet miként élem meg és hogyan is kezdődött ez az utazás. Most leszögezném, hogy ez az én egyedi tapasztalásom, ami eltérhet a mások által megélt valóságtól. Mindannyian különböző keretek között, más-más lencsével nézzük ezt a végtelen holografikus “filmet”. És ez így van jól. Kérlek, szavaim, élményeim ne legyenek rád korlátozó hatással. Hiszen minden a KÉPzelőerőnktől függ és annak végtelen potenciáljától. Így lett az Univerzum is és annak megszámlálhatatlan sokszínűsége, melyeken keresztül az EGY Tudat kifejezésre juttatja önmagát és csodálhatja tükörképét… legalábbis, amikor épp tiszta betekintést nyer és nem egy olyan torz képpel néz szembe, amit most a földi emberiség nagy része tükröz vissza látszólag.

Bízom benne, hogy hamarosan helyre áll és megtisztul évezredek mocskától ez a tükör. És ez természetesen rajtad, rajtam és mindnyájunkon múlik. Olyan nincs, hogy “ah, ez rám nem vonatkozik”, “mit érdekel engem”, “csak a saját jólétem érdekel”, “úgyse tehetek ellene semmit”. Illetve van… sajnos nagyon is van. És amíg létezik ilyen bomlasztó megnyilvánulás, addig lesz torz és szennyezett része ennek a tükörnek. Ennek pedig természetesen a tudatlanság, tudattalanság, a félrevezetettség és egy hazugságokra, megtévesztésre épített mesterséges “civilizáció” az oka. De ez egy másik történet… aminek lehet, hogy pont így kell lennie egyébként.

Az egész úgy kezdődött számomra, hogy elegem lett ebből a világból, a pénzhajhászásból, karrierből, meg az egész semmitmondó és semerre se tartó életből… ami nem is élet valójában, de ezt akkor még csak sejtettem… ma már meggyőződésem. Mindig is éreztem, tudtam, hogy nem arra születtem, hogy normákat, ember szabta törvényeket, iskolákat, tanokat, trendeket, vallásokat kövessek, ami a tudat és a Teremtés sokszínűségének “halála”. Soha nem érdekelt, hogy tanáraim mit hazudnak össze történelem (törtÉNelem!) címszó alatt, vagy mit kell éreznem és hinnem egy-egy vers jelentéséről. Ezek már gyermekként sem tudtak hatással lenni rám. Nem tudott a mesterségesen létrehozott mátrix a rabszolgájává tenni, legfeljebb látszólag, kívülről, hiszen az embernek még ma is pénz kell a társadalomban való létezéshez, tehát dolgozniuk kell, normákat, címkéket, trendeket követő emberek között kénytelenek létezni.

Amint hátat fordítottam ennek a számomra értelmetlen vegetálásnak, az életem gyökeresen megváltozott és egykori énem, a személy, aki addig álarcom volt, megszűnt létezni, lecserélődött. Új cél jelent meg valóságomban, melyet jobban szomjaztam, mint a vizet, és ez az Igazság, a tudati tágulás lett. Semmi más nem érdekelt, miután mindenemet elvette a mátrix, mindent elvesztettem… nem egyszer, hatszor. Tudati fókuszomat, belső figyelmemet az Élet, a Létezés, a Mindenség, a Teremtés, az Univerzum, a földi valóság, az Emberiség igazsága felé irányítottam, és évek óta ott is tartom az idő nagy részében. Szinte minden anyagvilági kötődésemet felszámoltam, emberi kapcsolataimat és a világot átértékeltem magamban. (Aztán ennek is ára lett végül természetesen, de erről majd később beszámolok.)

Megtisztítottam elmémet a ráprogramozott szennytől, korlátoktól (amennyire csak tudtam), melyek jöttek az iskolákból, könyvekből, emberektől, vallásokból, a média minden területéről, és így megnyitottam magam a Forrásnak, mely csak a tiszta lencsén át képes besugárzódni a lényünkbe… torzítás nélkül. Ez hónapokat, éveket vett igénybe, hiszen egy fejlődési folyamat… de legalább lehet fejlődésről beszélni, nem úgy, mint a mátrixba zárt semmitmondó életben. Persze attól függ, kinek mennyi időre van szüksége, kit mennyi fátyol akadályoz.

Természetesen, az egész egyetlen pillanat valójában, mivel egy DÖNTÉSsel kezdődik, egy kristálytiszta, szánt SZÁNDÉK megfogalmazásával. Ebben benne lesz a kezdet és vég, és közte a végtelen potenciál, mint odavezető út (minden így teremtődik a világon, minden létező!)… és ehhez ugye kinek, mennyi időre van szüksége, ki milyen térképet hordoz magjában. De mindez egyetlen, jól irányzott és fókuszált gondolattal, szándék kifejezéssel kezdődik. Ez megnyit egy ajtót a felsőbb világok felé, és végre tudati világosság áramolhat be létünkbe, lényünkbe.

Amíg ezt az ajtót nem nyitjuk ki, addig a “Jóisten” se tud mit kezdeni velünk, azaz a legnagyobb Mester, a végtelen tudás, Univerzumok “Atyja/Anyja” ott vár az ajtó mögött arra, hogy végre érdeklődést, megismerni vágyást fejezzen ki az ember Önmagja, Forrása felé. E nélkül szerintem lehetetlen. Mondanom sem kell talán, hogy a legtöbb ember két kézzel nyomja ezt az ajtót, csak ki ne nyíljon, és teszi mindezt nemtörődömségével, tudatlanságával, hitetlenségével, korlátozottságával, tévhiteivel, vallásával, az anyagvilág hazug illúzióiban tartott és hagyott tudati fókuszával.

Amint viszont kitárul ez a metafizikai ajtó, elkezdődik a “tanítás”. A tanonc kifejezte abbéli szándékát, hogy tanulni szeretne mesterétől, Forrásától, ÖnÍzMeretre törekszik. Hát legyen! Az Univerzum boldogan besétál rajta, apránként csepegtetve gondolatait, tudását… ahogy a tanonc készsége, figyelme, fegyelme, hite, tudati tágulása adagolja. De ez nem egy verseny! Nem az nyer, aki minél gyorsabban végigmegy a pályán. A fejlődési utat kell megtanulnunk értékelni és élvezni, hiszen nincs végállomás valójában. A Létezés örök lüktetés.

Ha egykor el is érnéd a Mindenség Teremtő szintjét, vélhetően a következő pillanatban már valami újabb Univerzumot vagy Galaxist teremtesz, amiben egy új önmegismerés veszi majd kezdetét és ott Égi Testekben testet öltve, flórába öltöztetve azokat, faunával színezve, humanoid formában fogsz betekinteni, hogy tovább csodáld végtelen potenciálodat… már ha tényleg erről szól az egész.

Az elmém tágítása végett eleinte rengeteg könyvet olvastam, tucatjával, az elérhető legmagasabb szintű spirituális tudással rendelkezőket, mert már akkor sem érdekelt a kamu spiri mozgalom és álcavalóság… főként angolul, mert magyarul sajnos nagyon sok ilyet nem lehetett akkoriban még elérni. Számtalan filmet, sorozatot néztem, melyeknek úgy éreztem, köze van az igazsághoz, a valós Teremtéshez, még ha sci-fi, kaland, vagy egyéb kategóriában is próbálták ezt leplezni a készítők. A lényeg az volt, hogy mindent elképzelhetőnek tartson az elmém, ne legyen semmi gátja a képzeletemnek.

Viszont egy idő után arra jöttem rá, hogy a könyvek valóban nem adnak új tudást, igazándiból semmi olyat nem olvastam a “legnagyobb guruktól” sem, amit nem tudtam magam is elképzelni vagy ne tudtam volna ott legbelül, magomban. Inkább csak megerősítettek abban, amit mindig is éreztem, de nem mertem elhinni, vagy nem tudtam volna olyan jól kifejezni. Ezért már csak félig olvasgattam könyveket, aztán csak pár oldalt és végül le is tettem őket jó pár éve. Mert rájöttem, hogy semmit nem adnak valójában, csupán mankók voltak, amíg megerősödtem és megértettem, hogy anélkül kell járnom, hiszen az a természetes... a két lábon járás, nem a mankóval bicegés.

És ekkor történt meg a “csoda”. Amikor a Természet, mint külső és a Kozmikus Tudat, mint belső mesterem felé fordultam kérdéseimmel. Valójában a kettő EGY, ugye. Ahogy kinn, úgy benn, emlékszel? Az egész talán úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerős feltett nekem egy kérdést. Egy olyat, amire valahogy soha nem is gondoltam, fókuszomat soha nem helyeztem rá ilyetén formában. Viszont ahogy elhangzott általa, bennem is megjelent ez a kérdés egy érzésben kódolva. Ezt fűszereztem meg azzal, hogy vágytam a válaszra. Szerintem nagyjából egy perc telt el, és belém nyilallt a megdöbbentő üzenet. Mármint a tény maga volt megdöbbentő, hogy nem is gondolkodtam rajta, csupán feltettem egy kérdést, és szinte azonnali választ kaptam rá. (Pedig ez így természetes mindenki számára, azt azért megsúgom.)

Érdekel, hogy mi volt ez a kérdés? Rendben, elárulom. Így hangzott: „Vajon miért van ez az egész, mi a célja a Teremtőnek a mindenséggel?” Fura, hogy így még nem fogalmazódott ez meg bennem előtte, holott talán az egyik leglényegesebb és legmisztikusabb kérdés, amire azt gondolná az ember, hogy nem létezik válasz, vagy ha létezik is, akkor van rá jó néhány elmélet tudományos és vallási körökben. Akkor gondolom, az is érdekel, hogy milyen feleletet kaptam rá. Egy szentháromság fedte fel magát lelki szemei előtt, mely szavakba öntve így hangzott: “FELismerés, MEGismerés, ELismerés”… igen… és a homlokomat csapkodtam. Miközben persze valami megfogalmazhatatlan, mennyei érzéssel telve próbáltam felfogni, hogy mi is történt valójában, honnan érkezhetett ez a válasz.

Pár perc múlva aztán minden értelmet kapott és az ember egyik legfőbb probléma forrására is rámutatott ez a hármas. Hiszen, ha KÉPmások vagyunk, akkor nem természetes, hogy számunkra is ez a hármas a CÉL, az ÉRTelem a Létezésben? Nem így tanulunk, fejlődünk talán? Szeretnék egy félreértést még itt melegében elkerülni viszont. Az “elismerés” NEM idolizálást, hódolást, imádságot jelent! Csupán egy belső, mély érzés, hogy “wow, az igen!”, azaz ezzel nyugtázzuk, hogy valamit felfogtunk, megértettük, tehát jöhet a következő “tanítás”, élmény, tapasztalás.

Ettől a pillanattól kezdve aztán egyre gyakoribbak lettek lassanként az ehhez hasonló felismerések, sugallatok. Nyilván meg kellett tanulnom érzékelni, értelmezni ezeket, és azt is, hogy miként tudok kérdéseket feltenni, kommunikálni ezzel az önmagát meg nem nevező Forrással. Ma már úgy fogalmaznék, hogy meg kell tanulni Google-özni az Univerzum Tudatát, a Legfőbb Mátrix Szellemét, és a választ “olvasni”, értelmezni tudni. Sok-sok gyakorlás után elmondhatom, hogy most már leggyakrabban instant felelet érkezik. Emiatt gyakran megesik, ha úgy vagyok persze hangolva, hogy felteszek egy kérdést valakinek, de mielőtt befejezném, már bennem megszületik a válasz. Ez egy nagyon fura érzés és tapasztalás. Van, hogy nézek valamit, például egy videót és felmerül bennem egy kérdés, hogy “de hát az meg hogy lehet, miért úgy működik?”, és azonnal kapom a végtelenül logikus és egyszerű feleletet.

De tudod, mit? NINCS EBBEN SEMMIFÉLE CSODA. Hiszen ez mindenkinek ugyanúgy működik. Ez a természetes módja az Ember és az abban megnyilvánuló Forrás kommunikációjának. A vonzás és rezonancia törvényeinek megfelelően az ember olyan gondolatokat, gondolati formákat vonz be elméjébe, életébe, ahova HANGOLJA magát. Ne feledd, hogy egy gondolati/érzelmi rádió adó-vevő vagy valójában. A hangolást végezheted Tudatosan is, de a leggyakrabb az ember kihagyja ezt a lehetőséget és engedi magát a környezete, a körülmények által befolyásolni és ez állítgatja mindenkori hangulatát.

Én azt választottam, hogy (amikor csak lehet) tudatosan hangolom magam, és a legmélyebb, legtisztább, abszolút igazságokra, az Univerzum magjának hullámhosszára állítottam be magam. Pusztán az által, hogy vágyom erre, szomjazom ezt a tudást. Ezért ilyen gondolatok látogatnak meg. Ha az esti meccsen rágódnék, vagy a befizetetlen csekkeken, az ilyen-olyan kormányon, a pártokon, a biblián, vagy az új Miley Cyrus (az meg ki?) albumon, az ilyen-olyan Olimpián, világversenyeken, élsportolókon, celebeken és egyéb illúziókon, megtévesztéseken, energiavámpír és tudatmódosító cirkuszokon… nos, logikus, hogy széles ívben kerülnének el az ilyen tisztaságú és világosságú gondolatok.

Ugyanezt a kommunikációt használom például az elveszett, vagy épp keresett tárgyak meglelésére is. Egyetlen érzés és gondolat kell hozzá, és persze TUDnom, hogy választ kapok, és az tökéletes lesz. Ezért olyan tárgyakat is könnyedén megtalálok, amiket mások tesznek valahova vagy hagynak el. De én is csak akkor, ha úgy vagyok épp hangolva. Amennyiben a földi síkhoz horgonyzottan, problémák illúzióinak nyomásától homályos tudattal próbálkozom választ kapni és értelmezni tudni, nehogy azt hidd, hogy nekem is megy ez.

Nem olyan könnyű azért a mai világ szennyében tisztának maradni. Nem egyszerű folyton tudatosnak lenni, a tudati világosság fényében fürdeni, amikor az eltérített kollektív valóság fertőjében az ember élete esetleg nem azt tükrözi különféle okok miatt. Nem is biztos, hogy cél az, hogy folyamatosan tudatosan hangoljuk a valóságunkat, hogy állandóan éber kontroll alatt tartsuk. Persze az is lehet, hogy ezek különféle tudatvilágossági szintek. De hol marad akkor a meglepetés faktor? Így viszont legalább lehetőségünk van a közbeavatkozásra, ha szükséges.

Kapitányként tudunk a hajónkon jelen lenni, ha a robotpilóta eltérne az általunk preferált iránytól és nem potyautasként hánykolódunk a viharos óceánon. Korrigálunk és hagyjuk a Teremtést, hogy kitöltse az A és B pontok között az utat, azaz, hogy hullámokat küldjön, melyeken tova úszhatunk. Hiszen ez a “dolga”, hogy a HOGYANt megteremtse a végtelen potenciáljából, ha mi megadjuk a CÉLt.

Nyisd meg ajtódat a végtelenre, tárd ki szélesre, hadd lépjen be rajta tanító mestered, Önön Forrásod, a varázslatos Univerzum megalkotója, a tükörkép Forrása. Engedd, hogy megtörténjen veled a “csoda”. Engedd be életedbe. De legfőképp természetesen, legyen hited és vágyad szerint!

További jó utat és élvezettel teli felfedezést kívánok!

Szívből jövő szeretettel,

Képes Tamás (Inspirátor)