Olvasási idő: ~ 7perc

A MAGár nyelv csodálatos és isteni kódját venném elő ezúttal egyetlen szó erejéig. Bár etimológusnak semmiképp nem nevezném magam, inkább amolyan “eTOMIlógusnak”, aki érdeklődik a dolgok EREDete, a Forrás üzenete iránt. Ez a mára bennem hajnalban megjelent szó is csupán a saját belső sugallatom alapján kerül most itt bemutatásra, nem követve semmiféle tudományt, tradíciót, vagy bármi/bárki mást. Viszont izgalmas kontrasztja miatt, nagyon is fontosnak találom a közzétételre. Fogadd hát szeretettel, és nyílt elmével a FELADAT szó által sugalltakat.

Minden ott van a szemünk előtt. De valahogy mégsem látunk ma már, mert az évezredek elfedték szemünket, és nem csupán fizikai értelemben nem látunk, nem vesszük a dolgokat észre a térben, hanem ez természetesen a tudatunkra, mentális síkunkra is vonatkozik. A betűk, gyökök, szavak EREDeti ÉRTeleme a legtöbb embernek semmit nem jelent már. A hangok, a vibráció által KÉPzett kommunikációs forma, avagy a Szellem fizikai kifejező eszköze az ÉRTelemtelen csevegés eszközévé degradálódott. Nem csoda hát, hogy egy ilyen egyszerű szó is, mint a FELADAT, legtöbbünk számára csak annyit jelent: “na, már megint valamin dolgozni kell”, “jajj, ne már”, “újabb lehetőség a bukásra”, “elegem van abból, hogy ennyi problémával kell küzdenem”, és még sorolhatnám.

De ha nyitott szemmel élünk, akkor azért csak észrevehetjük, hogy van egy másik típusa az embereknek, akik bizony egyáltalán nem így látják. Lehet, hogy kisebbségben vannak, és lehet, hogy fogalmuk sincs a szó “titkáról”, mégis így állnak hozzá: “egy újabb kihívás, amiben bizonyíthatok”, “egy új lehetőség, hogy előbbre léphessek”, “ettől csak több leszek”, “gyerünk, csináljuk, vágjunk bele”, “érzem a siker eufórikus töltését”, és így tovább.

Természetesen, mivel dualitásban tapasztalunk, nem csoda, hogy van, aki így, és van, aki úgy áll a dolgokhoz. De vajon maga a szó magában hordozza-e ezt a kettősséget? Hát hogyne! Nagyon is beszédesen, ha csak egy picit is odafigyelünk rá. Sőt, még mást is elmond MAG(j)áról; elárulja, hogy miként működik, azaz, hogy mi a két extrémitásának titka: MEGOLDÁS vagy BUKÁS várható a végén.

A FELADAT szó valójában számomra kétféleképp bontható és ÉRTelemezhető:

1. FELadat, azaz FEL+ADat

2. FELADat, azaz FELAD+at

1.	2.

Melyik esetben esélyesebb a jó kimenetel, a megOLDÁS, a siker megélése? Szerintem, már ezzel kitisztul a kép és értelmet kap minden. De azért elmondom röviden azt, ami vélhetően benned is megszólal, csak, hogy megerősítsem.

Amikor egy probléma elé állít bennünket az élet, nyilván ez nem azért van, hogy szívasson bennünket (kivéve persze, amikor belenyúlnak szándékosan, aljas szándékkal és befolyással élnek bizonyos erők, entitások, mágusok, stb). Az, hogy minek élünk meg egy FELADATot, igazából TŐLÜNK és mi HOZZÁÁLLÁSUNKtól függ. Mindenesetre, ahogy a szó is megmutatja önmagát, kétféleképp közelíthetünk meg egy problémát.

1. FELadat: A megOLDÁS felbukkanásának, megjelenésének TUDatában, hitében, és bizodalmával FEL ADjuk a problémát, azaz FENTRE ADjuk, FEL KÜLDJÜK. Hova? Hát a magasabb TUDATszintünk, a Szellem felé, a mindent tudó és mindent átható Tudati Mező felé, a Forrásunknak. Igazából mindegy, minek nevezzük, nem? A lényeg, hogy NEM FEJBŐL akarjuk megoldani, az elménk segítségével (bár nyilván van olyan probléma is, amit a JÓL és POZITÍVAN PROGRAMOZOTT elme kiválóan meg tud oldani), hanem egy magasabb perspektívából, ahol elérhető a VÉGTELEN LEHETŐSÉG Forrása, azaz olyan megOLDÁS található számunkra, amit az elme KÉPtelen lenne kieszelni a maga korlátoltságában. Szerinted hogyan születnek a zseniális FELfedezések, FELtalálások, FELismerések (FEL ÍZ Merések)? Na, ugye.

2. FELADat: az elénk táruló probléma és annak illuzórikus nehézségei, melyek KÁP RÁzatát elménkbe és tudatalattinkba programozott emlékKÉPeink, a magunkról alkotott téves KÉP, a hibás hozzáállásunk teremtik, bennünket elejétől fogva a FELADás vágányára terelnek, és nem véletlen lesz minden hiábavaló erőfeszítésünk vége BUKÁS. Hiszen a FELADAT bennünk az első pillanattól FELADat-ként rezgett, így álltunk hozzá akár felfogtuk ezt, akár tudat alatt történt.

Látod, milyen beszédes a szó? Gondolom, így azért tisztább, hogy miért nem mindegy, hogy bennünk melyik polaritás rezeg igazságként, valóságként. Ez a lényegi különbség a FELadás és a FELADás között. Ezzel persze nem azt kívánom állítani, hogy ha te a FELadás hozzáállást veszed fel, akkor mindig minden körülmények között sikerrel jársz és nem fog a probléma további problémákat szülni. A kérdés csak az megint, hogy te a LÁTSZÓLAG sikertelen megoldást BUKÁSnak veszed-e, vagy pedig TUDOD, hogy te MINDENT HELYES HOZZÁÁLLÁSsal MEGTETTÉL a feladat végrehajtását illetően, de az valamiért másképp sült el, MINT AHOGY TE VÁRTAD, ami egy újabb probléma felé kalauzolt.

Hajlamos az ember arra, hogy az állandóságot, a nyugalmat keresse egy olyan világban, ami a problémák és megoldások, a folyamatos változás, a TAPASZtalás világa. Innen is ered az szerintem, hogy azt képzeljük, hogy “ha ezt megoldom, akkor végre nyugtom lehet” ideája... hát egy francot.

Majd jön a következő és az azt követő probléma véget nem érően. És itt most a problémát nem feltétlen negatív értelemben értem, hanem FELADATokról beszélek, melyek nap mint nap megjelennek az életünkben. Hiszem, hogy kellő hozzáállással igenis sikerülhet jó irányba terelni életünket, bár nyilván nem beszélhetek általánosan, ugyanis ez attól is függ, hogy ki kicsoda valójában és milyen minőséget képvisel emberként. Nem vagyunk egyformák, nem is érnek bennünket azonos befolyások. Ezt érdemes szem előtt tartani.

Szeretettel,

Képes Tamás (Inspirátor)