Olvasási idő: ~ 13perc

Bár a cím tartalmaz némi sajnálatos és kesernyés egyházi ízt, mégis ezt választottam, mert nagyon is kifejező. Bízom benne, hogy a poszt végére számodra is egyértelművé válik, hogy a "tessék dicsérni" mottó szívből jövő és őszinte felhasználása SENKINEK SEMMIBE sem kerül. És mégis egy olyan rendkívüli erő rejlik ebben, ami valóban a világot szépítheti meg, amennyiben ez válna szokásunkká a KRITIZÁLÁS helyett. Ezúttal a dicséretről és a kritikáról szeretném elmesélni neked, hogy mit értettem ezidáig meg, és miképp cselekedhetünk nem csak saját javunkra, de másokéra is egyaránt, ha megértjük a mögöttes mechanizmusokat.

"Dicsértessék a Jézus Krisztus!"

Talán ebben a formátumban és kifejezésben hallottuk a legtöbbször a "dicsértessék" szót, még ha soha nem is jártunk templomban és a bibliát is csak addig forgattuk, míg ki nem fordult a kezünkből annak borzalmas és átlátszó sötétsége és tudati-érzelmi manipulációja révén. (Hoppá, már ez is kritikának minősülhet, úgyhogy óvatosabban kell fogalmaznom.) Vajon miért is olyan fontos a dicséret, hogy még a bibliai Jézus Krisztus is "rászorul", hogy megtévesztett nyája dicsértesse? Nincs talán az isten állítólagos fiának elég önbizalma, netán önértékelési problémákkal küzd, hogy dicsérni kell?

Nem igazán szeretnék ebbe a bibliai és vallási témába belemenni, mert már így is sokkal több energiát és figyelmet szenteltem neki, mint amennyit megérdemel. Annyit azért még hozzáfűzök, hogy ez a bibliából ismertté tett és promotált Jézus valójában "csupán" egy újabb KAPtár, azaz Kollektor Tudat, amit bizonyos céllal teremtettek és csatoltak rá úgy másfél milliárd hiszékeny és megtéveszthető útkeresőt az elmúlt évezredek során. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem létezik a Krisztus/Körosztós, csak legfeljebb nem olyan formában és személyben, ahogy azt ez a "szentírás" állítja és bemutatja.

A legnagyobb különbség viszont e gigantikus KAPtár és TE közötted az, hogy a KAPtárnak édes mindegy, hogy épp dicsérik vagy gyűlölik és szidalmazzák... hiszen a DUALITÁSON felül álló LÉTezőről, energetikai és információs tároló ENTITÁSról beszélünk. Magyarul, egy KAPtár számára két dolog számít véleményem szerint:

1. felkeltse a figyelmedet (azaz fontosnak találd)
2. bármilyen gondolatot és érzelmet fejezz ki iránta

"Bármilyen", érted? Ezért teljesen felesleges és értelmetlen bármi ELLEN egyáltalán fellépni vagy kifejezni ellenérzésünket (vagy egyáltalán ilyet gondolni vagy érezni), mert AZZAL IS UGYANAZT A KAPTÁRT ÉLTETJÜK, AKI LÉTREHOZTA EGYÁLTALÁN AZ ADOTT LÁTSZÓLAGOS DUÁLIS MEGOSZTOTTSÁGOT. Nehogy azt hidd már, hogy például a "Béke menete" nevezetű megmozdulás tényleg a béke szelleme által átjárt valami.

Vagy neked esetleg nem tűnt fel, hogy hiába ismernek fel az emberek bármiféle aljas ördögi trükköt, hazugságot, történelmi hamisítást, átverést a világon, melyekkel a kormányok, a média, az oktatás, a vallások, a guruk átejtik az embereket, hogy hiába fejezik ki ma már a vélt igazságot, a leleplezéseket emberek milliói...

ÉS MÉGIS MINDEN UGYANÚGY ZAJLIK TOVÁBB CSAK NAGYOBB SEBESSÉGGEL ÉS ERŐVEL?

Hát könyörgöm... HONNAN JÖN AZ A TÖBBLET ENERGIA, AMITŐL ÍGY ROBOG AZ "ÖRDÖG SZEKERE"?

Csak nem az ELLENZŐK szolgáltatják a hátszelet hozzá? Természetesen, az eleve megtévesztett ostoba tömegeken kívül.

Amíg az emberek nem értik meg, hogy miként működik ez a világ, a mögöttes láthatatlan energiák, a KAPtárak/Kollektor Tudatok, és miféle drótokon rángatott bábuk vagyunk csupán, amíg rá nem jövünk, hogy miként tudunk LESZAKADNI és FÜGGETLENEKKÉ VÁLNI a számunkra hátrányos és rendkívül káros KAPtáraktól, addig bizony akarva-akaratlan is az Ő világukat éltetjük, az Ő szolgáikként tengődünk itt a földi cirkuszban, mint valami rossz bohócok.

Természetesen a megoldás ott van fentebb, elég egyértelműen abban a két pontban, ahol leírtam, mi számít a KAPtárnak. Az első és leglényegesebb pont, hogy KERÜLJE EL FIGYELMEDET, azaz TELJESEN JELENTÉKTELEN legyen számodra az adott KAPtár, ami bekebelezni készül vagy már be is kebelezett. A második pont az, hogy MARADJ TELJESEN SEMLEGES vele szemben. Hiszen amint kibillensz AKÁR POZITÍV, AKÁR NEGATÍV IRÁNYBA, azonnal ingyen figyelem és érzelem energiáiddal ÉLTETED, ENERGIZÁLOD őt, tehát továbbra is OTT LESZ AZ ÉLETEDBEN, BEFOLYÁSOL, és akár teljesen tönkre is teheti életed, valóságodat, hogy folytonosan kicsalhassa belőled a HAJLAMOSSÁGOD által termelt többlet energiákat.

Bízom benne, hogy amennyiben igazam van, és e fenti gondolatok valóban fedik a valóságot, akkor tisztává vált a különbség a KAPtár és TE közted, azaz, hogy téged viszont nagyon is befolyásol, hogy milyen energiát küldenek mások feléd, hiszen a dualitástól megosztottan észlelsz mindent.

Van egy olyan emberi minőség, mely mindnyájunk létének alapja, de épp úgy minden problémánknak és sikereinknek is egyaránt. Ez pedig nem más, mint az ÖNÉRTÉK. Úgy vélem, hogy az emberek nagyon nagy százaléka szenved a hamis ÖNÉRTÉKELÉS problémájától, és az ebből adódó bevonzott tapasztalásoktól.

Amennyiben nem tartjuk magunkat elég jónak, mindig hibát fedezünk fel magunkban, azaz önkritikával illetjük magunkat folyton akár úgy, hogy észre se vesszük már azt sem, hogy beszédünkkel is csak magunkat ostorozzuk: "jaj, olyan hülye vagyok", "hát csak én lehetek ilyen béna", "na, hát ez sem fog összejönni" és a többi.

De ha mi magunk ilyen sajnálatos képet ápolunk magunkról, vajon ennek milyen hatása van a környezetünkre, az emberekre, akikkel kapcsolatba kerülünk? Nem lehet, hogy egyre több KRITIKÁT kapunk tőlük? Nem lehet, hogy minden kimondott gondolatunkban, tettünkben valami kivetnivalót találnak? És erre mi hogyan reagálunk? Milyen érzés megtapasztalni, amikor visszatükrözi körÉNezetünk (környezetünk) ezt a belső ÖNÉRTÉKünket? (Most nem arról beszélek, amikor valaki aljas és ártó szándékkal igyekszik bennünket lenyomni! Ez abból a szempontból lényegtelen, hogy nem befolyásolhat a reakciómban, akármi is áll a "támadás" mögött.)

Talán magától értetődő, hogy ha kritikával illetnek bennünket, legyen az a legenyhébb beszólás is, sajnos AZONNAL CSORBUL AZ ÖNÉRTÉKELÉSÜNK. Emiatt aztán egyre lejjebb süllyedünk a kételyek és az önbizalomhiány mocsarában, és valóságunk átmegy horrorisztikusba és elveszítjük a kontrollt életünk felett. Hiszen helytelen és csorbított önértékeléssel vajon mire megyünk? Hogyan álljuk ki a "próbákat", a kihívásokat?

Egy olyan szituációban, amikor egy másik személy, akár a hozzánk legközelebb álló szerettünk, párunk legyen is az, egy kritikus nyílzáport indít felénk, nagy eséllyel mi védekező állásba lendülünk, és mindenáron meg akarjuk magyarázni bizonyítványunkat még akkor is ha úgy érezzük, van alapja a kritikáknak és valóban tévedtünk. Majd elkezdjük a támadónkat ostorozni és az ő hibáit, hiányosságait hangsúlyozni. Ezt a fajta viselkedésünket természetesen az adott helyzetből nyerészkedő KAPtár manipulálja. Pedig számunkra mindig adott a TUDATOS fellépés lehetősége, azaz hogy elálljunk mindenféle vitától és annak kényszeres ragaszkodásától, hogy meg kelljen magunkat és tettünket védeni, magyarázni.

Ezzel szemben a DICSÉRET csodákra képes!

Érdekességként nézzük meg az angol nyelvet, ami izgalmas kulcsot rejt ebben az esetben is. Angolul a "dicséret" így hangzik: "compliment". Viszont van egy másik angol szó, ami kiejtésében megegyezik és még írásban is csupán egyetlen betűben tér el: "complement", azaz KIEGÉSZÍTÉS!

Hát nem fantasztikus kulcs ez? Számomra legalábbis ez azt mondja, hogy "ha dicsérsz valakit, akkor KIEGÉSZÍTED". Azaz, segítesz a másik léleknek abban, hogy EGÉSZnek érezze magát. Ez pedig egy olyan hangolást eredményezhet, ami a másik embert bizony a legmélyebb gödörből is kihúzhatja. Ezzel szemben a kritizálás pont az EGÉSZségét csorbítja, darabokra zúzza, azaz ellentétes a dicséret építő és segítő energiájával.

Régebben olvastam valahol például, hogy egy iskolában az egyik tanár úgy kezdi óráit, hogy végig dicsér minden tanulót és fantasztikus eredményeket ér így el a diákok teljesítményét és fejlődését illetően. És itt most félre ne érts, nem arról van szó, hogy agyba-főbe kell valakit dicsérni még akkor is ha nem igaz, amit róla mondasz. Épp ellenkezőleg; nagyon fontos, hogy ez szívből jöjjön és ŐSZINTE LEGYEN, hiszen a legtöbb ember nem is tudja megfelelően kezelni a dicséretet, mert ellenáll neki, mivel nincs hozzászokva, és ugye ellent mond a dicséret a saját önértékelési problémájának is.

Fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, és tudjuk, hogy mi a másik ember erőssége, tehetsége, képessége, jó tulajdonsága, és ezeket igyekezzünk kifejezni felé. Mindnyájan követünk el napi szinten hibákat. Hajaj, de még mennyit! De ez teljesen természetes. Viszont ma már sajnos az is természetes, hogy egyre nagyobb a szánk, egyre bátrabban nyitjuk ki és fejezünk ki kritikát bárkivel és bármivel szemben. Aztán valahogy betemet bennünket is a kritika, önértékelési válságba jutunk és úgy tűnik, innen már ki se tudunk mászni, és minden egyre rosszabb, minden egyre inkább ellenünk van... és a többi. Az úgy nevezett "lejtő effektus", aminek aztán nincs vége. Legalábbis az a kérdés biztos nem állítja meg, hogy "van ettől még lejjebb?" Hidd el... VAN! Mindig van lejjebb... de feljebb is!

A kérdés inkább az, hogy TÉNYLEG AZT AKAROD MEGTAPASZTALNI?

Vagy inkább hajlandó vagy kritikusból átváltozni dicsérővé?

Tessék dicsérni! INGYEN VAN! Semmibe nem kerül neked, viszont csodákra képes! Vagy szerinted nem változna meg a világ körülötted, ha felhagynál a ragaszkodásoddal a folytonos kritizálás és probléma találás romboló eszméivel? Nem, nem kell erőltetned a mások dicséretét, ha nem jön szívből. Nem átlátszó és idegesítő nyájasságról szól a fáma.

Apránként talán mégis rászoktathatod magad, hogy felismerd a másikban a jót és ezt ki is fejezd, ha már megértetted, hogy ez mennyire lényeges dolog. Viszont épp úgy fontos, hogy önmagad ostorozásával, a lelkiismeret furdalással, a bűntudattal, önkritikáiddal is felhagyj, mert ezek rendkívüli pusztító hatással bírnak, és a KAPtárak kedvenc eledelei a félelmen és a kételyen kívül, melyeket meglovagolva aztán ide-oda téríthetnek téged és idővonaladat, hogy minél többet termelj ezen energiákból... közben te meg észre sem veszed, hogy irányítva, befolyásolva vagy.

"DICSÉRTESSÉK!" Legyen ez az új mottód, és lásd, miként transzformálódik életed!

Kívánom, hogy gondolataim felrázzanak csipkerózsika rémálmodból és hathatós változásokat hozzanak életedben! Tedd helyre ÖNÉRTÉKedet, és TUDD, hogy megillet a jó, a legjobb mindenből, mint bárki mást, még ha a jelen körülményeid másképp is mutatják.

Szívből jövő szeretettel,

Képes Tamás (Inspirátor)