Olvasási idő: ~ 11perc

Van egy olyan általánosan belénk programozott eszme vagy hiedelem, hogy a biztonságra kell törekedni, azt kell elérni, és akkor az életünk valami mesébe illő transzformáción megy át. Igen, ellebeghetünk ebben a rózsaszín buborékban, amíg egyszercsak jön egy árvíz, földrengés, betörés, banki csőd és a többi, és mit ad isten... illetve mit vesz el... hát mindenünk oda és csak lesünk összetörve, a padlóval ismerkedve, hogy volt biztonság, nincs biztonság... egy pillanat alatt minden megváltozik. Ma erről szeretnék picit elmélkedni. Tarts velem, ha te is szeretnéd felfedezni, hogy mi is lehet az az egyetlen biztos pont az életünkben.

Mondhatnám, hogy "ilyen az élet", de ez nem hiszem, hogy használna abban az esetben, amikor valaki egy lakás árát veszíti el egy sikkasztó befektető miatt, amit egy évtized kemény munkájával spórolt össze (na, nem a befektető). De tényleg létezik ez a hamis kép mindnyájunkban szerintem, hogy "anyagi biztonságra kell törekedni" és akkor minden jó lesz. Ennek a tudati programnak a szellemében aztán százezrek, milliók indultak el, hogy lakást, házat, autót, gyarapodó bankszámlát teremtsenek hosszú évek kemény munkájával.

Gyakorlatilag sokaknak az élete ment rá erre (anélkül, hogy igazából élhettek volna), azaz egy ábránd kergetésére, mert elhittük, hogy az anyagi biztonság egy fajta állandóságot fog teremteni életünkben. Ja, mert az élet, meg a valóság, meg az egész Teremtés már csak ilyen... statikus, nem? Hát nagyon benéztük ezt, úgy gondolom, ugyanis az egész világon csak egyetlen dolog állandó és változatlan:

A FOLYAMATOS VÁLTOZÁS!

Úgyhogy az, amire oly sok évet elpazaroltunk olyan volt, mintha hullahopp karikával akartunk volna lepkét fogni, vagy tésztaszűrővel vizet merni a folyóból. Körülbelül addig van állandóság egyébként a Teremtésben, mint ameddig a vizet tartja a szűrő. (És most nyilván nem az örök és univerzális természeti törvényekről van szó, melyek igenis állandónak tűnnek.) Persze ez is nyilván relatív, hiszen minden létező más ütemben, más "időzónában" mozog és változik. Ezért például egy hegyet, egy sziklát nehéz lenne mondjuk egy növekvő virággal vagy egy borostásodó (férfi) arccal összehasonlítani. De a hegyek is változnak, bármily meglepő is lehet esetleg.

Az egy más kérdés, hogy az ember folyamatosan igyekszik a dolgait, életét lebetonozott, kőbevésett minták börtönébe terelni, és megrögzötten lesz röghöz kötő. Ragaszkodása persze egyben veszte is. Ugyanis a rög nem "görög", azaz nem gör-dül. Nézd csak meg milyen sokat mond, ha tükrözöm a szót: rög(zül) - gör(dül). Mintha ellentétes jelentéssel bírnának. És máris világossá válik az egész. Hiszen a röghöz kötés az élet folyójában rögöket képez, melyek egyre csak halmozódnak és emiatt a folyót egyre inkább akadályozzák, medre egyre szűkebb lesz, majd egy idő után kritikus pontot ér el és kilép medréből.

Addig rendben van, amíg egy folyóról beszélünk, mert az úgyis utat talál magának. Na, de mi van például, ha ez a fajta röghöz kötő hozzáállásunk, gondolkodásmódunk letükröződik a testünkbe is, és a vérereinkben kezd rögöket létrehozni (érszűkület, trombózis). Vagy szerinted ez nem ugyanaz? Szerinted nem így működik talán az ember? A gondolkodásunk, érzéseink szerinted nem hagynak nyomot a testünkben? Hát dehogy is nem! Folyamatosan! Nem csupán a külső világunkra, környezetünkre, a világunk tükrére hatunk. Figyeld csak meg, hogy mennyire "GÖRdülékeny" az az ember, akit efféle testi probléma figyelmeztet "helytelen" élethez és a Teremtéshez való hozzáállására.

Most ezzel az egésszel nem azt szeretném mondani, hogy vegyük félvállról az életünket, ne spóroljunk dolgokra, ne akarjunk házat, autót és vagyont. Minden elérhető, mert lehetőség van rá, persze kihez mennyire közel vagy távol áll ez a potenciál, az mindnyájunk életenergiaszintjétől és hozzáállásunk, világnézetünk, hangoltságunk által programozott idővonalainktól függ... főként. Amennyiben évek, évtizedek óta sikertelenség tépáz, depresszióba süllyedtem a körülményeim miatt, elnincstelenedtem, akkor nyilván teljes apátiában sínylődök, céltalanul, nem találva inspirációt ma már semmire az életben... igen, ez egy nagyon szomorú kép (megéltem már), és sajnos egyre többen találják hasonló cipőben magukat.

Ez a kép viszont nyilván nem arról árulkodik, hogy az ember duzzad a vitális életenergiától, ugye. Pont ellenkezőleg. Amin most itt életenergiát értek, az nem más, mint a kozmoszból kapott és hozzáférhető végtelen energia, melyből ki-ki annyit vesz fel létébe, lényébe, amennyire képes. És ki-ki arra használja fel, amire "költi" tudatosan vagy épp nagyrészt tudattalanul. Aki pedig tele aggatta magát az elmúlt években, évtizedekben önostorozással, önvádaskodással, a megélhetés biztosításának stresszével, és még sorolhatnám a terheket, miket nyakunkba akasztunk észrevétlenül, nos, annak sajnos annyi felé megy az energiája, hiszen mindezeket a félelmeket, aggodalmakat, utálatot, dühöt, haragot és a többit fenn kell tartania az energiarendszernek.

Hiszen FOLYAMATOSAN AZT FEJEZZÜK KI, HOGY EZ NEKÜNK FONTOS, JELENTŐS... különben miért ez lenne a központi témánk minden beszélgetésben, panaszainkban, miért lennének ott az ezekkel kapcsolatos gondolatok elménkben és érzéseinkben? (Kérdené a Világtükör...) Kérdés persze, hogy MI MARAD AKKOR A CÉLOKRA, INSPIRÁCIÓKRA, SZÁNDÉKOKRA, és ezek MEGVALÓSÍTÁSÁRA?

Nem sok, illetve... SEMMI.

Ha egy ilyen energiaszintről próbálok átütő sikert, anyagi "biztonságot", tisztességes életet, szerencsét bevonzani, akkor már sejtheted, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni, "hiába" olvasgatod például a Tudatbúvár blogomat is, mert az nem lesz elég. Semmiképp, hiszen egy olyan lappangó energiaszintről próbálkozunk, ahonnan ez szinte lehetetlen, mert inkább a feladás jellemzi, vagy egyszerűen ezt a fajta életet "választja" az ember. Hacsak nem valami csoda folytán olyan energiatöltetet, inspirációt kap, hogy eufóriában megnyilvánuló, kirobbanó pozitív életenergia tölti meg lényét, testét, és ez a kisugárzás akár azonnali változást foganatosít életében. Ilyen is van, persze. Viszont egy pillanatra se gondold, hogy ez a "csoda" majd végleg veled marad és életed végéig kitart magától... ha nem ápolod, gondozod, és igyekszel fenntartani.

De itt most arról van szó, hogy kihunyó parázzsal, már-már szinte hamuval próbálunk vasat olvasztani. Nem fog menni... hacsak nem indul be a fújtató, ami feléleszti a TÜZET. Ugye? Nem véletlenül indítottam be (bár még hivatalosan nem jutottam oda, hogy promotáljam) az "Inspirációs Terápiát", avagy a személyes konzultáció lehetőségét, melyről a "Konzultáció" menüpontban értesülhetsz.

Igen, még a legmélyebbről is FEL LEHET ÁLLNI, és akár SZÁRNYALNI. Ez RAJTUNK MÚLIK. Emlékszel? Na, és azon, hogy mennyire mélyre ástuk már be magunkat és mennyire nagy erővel kívánunk innen kimászni. A TE valóságod, világod a TE világhoz és ÖNmagadhoz való hozzáállásod, viszonyod TÜKÖRKÉPE. Most hagyjuk azt el, hogy miféle lények, entitások, KAPtárak, energiák hogyan próbálnak befolyásolni minket minden pillanatban, mert talán jobb, ha ebben sem hiszünk, hogy ne legyen fogás rajtunk és ne adjunk esélyt a még több ilyen élmény megélésére. (Ettől még fontos lehet TUDNI róla, hogy miként működnek ezek a háttérben folyó dolgok, hogy elkerülhessük a nem kívánt dolgokat.) A lényeg, hogy hitünk kivetül valóságunkba, úgyhogy csak bánjunk csínján és okosan ezzel. Én is a nehezebb úton tanultam ezt meg, és most már igyekszem vigyázni, hogy miről mit gondolok.

Hogy mi az az EGYetlen biztos pont, a sziklaszilárd alap az életünkben, állandóan változó valóságunkban? Szerintem már te is tudod, vagy legalábbis érzed csak még mindig hezitálsz és nem mered magadnak sem bevallani. Végy egy mély levegőt és a pillanatnyi csendben mondd utánam hangosan, átélve a szavak súlyát, energiáját, SZÍVből... engedd, hogy feltöltsön:

ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN BIZTOS PONT AZ ÉLETEMBEN! HITEM ÉS TUDÁSOM AZ EGYETLEN BIZTOS PONTJA, A SZIKLASZILÁRD ALAPJA VALÓSÁGOMNAK!

Most fújd ki a levegőt.

Érted? Érzed??? Cikáznak a kis energiák rajtad, benned?

Nehogy azt hidd, hogy én is felfogtam ezt ezelőtt. Az igazság az, hogy ez a gondolat csupán TEGNAP talált meg a tegnapi posztom írása után. De olyan volt, mintha a sötét szobában kapcsolnám fel a villanyt. Mert "leesett" végre. Igen... ÉN VAGYOK az egyetlen biztos pont a saját életemben, mint ahogy TE VAGY AZ EGYETLEN BIZTOS PONT a te sajátodban!

Ha pedig ezt elfogadjuk tényként, hiszen vakok lennénk nem észrevenni, hogy saját valóságunk valóban körülöttünk forog, a mi saját gondolataink, érzelmeink, hiedelmeink kivetülése, hát akkor mi a csudától is függene, ha nem tőlünk? A mi hangoltságunk, hozzáállásunk, tudati/tudatalatti programjaink, hitrendszerünk... ezek az alapjai életfilmünknek, valóságunknak. HÁT KITŐL FÜGGENEK EZEK ELSŐ SORBAN?

TŐLEM, S TŐLED!

Akkor meddig várjuk még a külső segítséget, ha "csupán" arról szól a fáma, hogy másként kéne tekintenünk a világra, a benne élőkre, az eseményekre, EGYmásra, és akkor minden megváltozhatna a saját valóságunkban idővel. A többi valóság meg már NEM AZ ÉN dolgom ezen a szinten.

ÉN A SAJÁT VALÓSÁGOMÉRT VAGYOK FELELŐS ELSŐ SORBAN!

Tudom, hogy vannak, akiknek ez az egész valami spiri-maszlagnak tűnik. Elhiszem, de ez csak addig van így, míg az ember MEG NEM TAPASZTALJA saját hatalmát és befolyását a saját valóságára nézve! Mindenesetre, bízom benne, hogy sikerült előcsalni belső Napod fényét, és az esetleges zord, sötét felhők, mik takarták tőled és megfosztottak fényétől, melegétől "fejvesztve" menekültek. Kívánok neked ragyogó, napsütéses napot!

Bon voyage, az élet végtelen óceánján!

Szívből áradó szeretettel,

Képes Tamás (Inspirátor)